A lapok mögött
A vér még mindig csorgott az államról, amikor hazaértem. Letörölhettem volna, de nem tettem. Szeretem, amikor az emlékeknek íze marad. Főleg azoknak amik egy undorító ember halálából születnek. Ilyenkor újra és újra felidézem a vadászat örömét.A rézkilincs kissé elszineződött a kezemtől amikor hozzáértem. Nem kopogtam. Minek? A kastélyomat már évek óta nem őrzi senki, aki ajtót nyithatna. Csak én vagyok és a falak. Azok pedig már régen megtanulták, hogy amikor megérkezem, az ajtó vagy engedelmeskedik, vagy betörik. Beléptem, majd sarokkal berúgtam. A vén tölgyfakeret megremegve porfelhőt köpött a repedésekből a frissen fényezett padlóra. A kulcscsomóm élesen csattant a márványon. A hang végigszaladt a nappalin, majd fekete bársonyfüggönyként borult rám a csend.